Anti aging svájci pástétom


Az angyali az volt, hogy vettem Pórfinál egy cilindert, mielőtt elindultam. Párizsban lehetett kapni cilindert, olyan magasat, mint egy kéménycső, 2 frank 50 centime-ért minden utcasarkon. Mit tudtam én akkor! Mikszáth adott egy levelet Türr Istvánhoz. Azt is megmutattam a segédnek, - tizennyolc éves voltam! Az igazság az, hogy a segéd nem tudta elolvasni. De talán csak Buckinghamnek volt ilyen cilindere peer korában, a parlament megnyitása napján.

Természetes anti aging termékek angol parlamentben tudvalevőleg, bizonyos történelmi tradicióból, kalapban ülnek az urak.

anti aging svájci pástétom

Azóta azt is megtudtam többek között, hogy Buckinghamnek mértékre csinálják a cilindereit, kiválasztott Daumier-rajzok után.

Én rohantam a magaméval, egy fehér kartondobozban, késő éjjel a svájci határon, ahol szakadt az eső olyan őskori patakzással, amilyet csak a svájci egek tudnak szeptemberi éjszakákon. Bőrig ázva, ismeretlen perrónokon, rettenetes hegyek alján, bús lámpások alatt, melyeket az eső még homályosabbra fátyoloz, csak szaladtam a többi utasokkal ez éjjeli vegyesvonat mentén, a hosszú vagónsor mentén, mely maga is elázva, dús vizeket folyatott a tetőzete csöveiből, - csak szaladtam a kalapskatulyámmal!

Betorlódva végre a fináncok hivatalába, megálltam tisztelettel, s mind úgy állottunk tisztelettel, éjjeli utasok, third class-emberek, ahogy az angolok mondják, csurom vizesen, a testünkhöz tapadt ruhában, kéklő gázlámpák alatt s ráztuk a vizet magunkról panasz nélkül, mint a vizslák, ha kijönnek a szárazra s én még tetejibe a skatulyámat is ráztam! Aztán vallottam, ahogy az törvény a vám előtt, vallottam a fürdőző ember fázós, de üde hangján, amint kijön a Balatonból.

Óh istenem, megfogadtam, hogy nem térek ki apró képcsoportokra ezekben az elbeszéléseimben, hogy nem részletezek, nem színezek, nem fodrozok s nem fokozok, ahogy azt szoktam, s nem szállok le lelki viharzások mélységeibe. Mégis, micsoda reveláció volt számomra, micsoda inzultus a lelkiekben, micsoda álomból való ébredés már rögtön itt ezen a kis állomáson, mikor e lágycsengésű szileinder-re mind csak bámultak, fináncok!

Rögtön, keserűn, Jászai Marira gondoltam, akivel olykor, a Váci-utcán, napfényes délelőttök tavaszában, ha nagyon előkelőek akartunk lenni, franciául csevegtünk.

A legszebb dolgok emlékét lerontja olykor s ironizálja bizonyos profán valóság felismerése. A mi franciaságunk, ellenőrzés nélkül, csakugyan az volt, anti aging svájci pástétom a Váci-utcán lehetett, de már nem többé a svájci határon.

A való s költészet asztrális távolsága egymástól, az járta át a szívemet s mi minden még, ami átjárta, mennyi minden, mikor egy ilyen őszi eső, egy ilyen éjjel, egy ilyen idegen határon, zuhanyoz le illúziókat! Meg kell vallanom, hogy anti aging svájci pástétom köcsög-kalap ügyében is, mint számos irodalmi és művészeti kérdésben, mint általában az élet minden kérdésében s problémáiban, e tragikai művésznő hatása alatt álltam.

Oly elbűvölt csodálattal s imádattal voltam görög-római tüneményessége iránt, hogy minden legapróbb megnyilatkozásait szentírásnak vettem. A cilinder eszméje is tőle eredt, egy amúgy odavetett, könnyedén odavetett királynői tanácsban, amikor elbúcsúztam. Választékos szimpátiája az úri divatokban is a ritkaságok felé hajlott s abban az időben, valóban, csak mágnások viseltek cilindert Pesten hétköznapokon, s az egy Ábrányi Kornél!

TOP ajánlataink

Az előző nyáron Balatonfüredre invitálva engem is egy szűkebbkörű társasággal, csak úgy az ajka széléről mondta, csak úgy félre, ahogy a színpadon szokta, nagy Jászai, ahogy szokta: «Cilinderbe jöjjön! Meg kell jegyeznem kortörténetileg s a könnyebb megértés kedvéért, hogy viszont szalmakalapot például, inkább csak izraeliták viseltek. Az úton, anti aging svájci pástétom vonaton, Siófokon, nagyon inkomodált a kalap a nagy hőségben, de viszont kereszténynek tüntem.

Valami időelőtti vőlegénynek tüntem, mert egy bukétát is hoztam s a Balatonon, a hajón, paralel álltam a kéménnyel, az én kéményemmel a fejemen. Mindennek hirtelen vége lett, e szimbolikus határon, vége a nyárnak, vége a szép nyárnak, ahogy Schöpflin mondja, vége a hajónak, balatoni kirándulásnak s vége a kalapnak is, a presztízs s a költészet értelmében. Már csak egy rossz női tanácsot s egy rossz francia szót jelentett, ha ugyan jelentett valamit, egy csomó más szó rajzásával az emlékemben, s amelyeket mind gyanúsnak találtam, mikor egy félórával később megint a fülkém sarkában ültem és utaztam, magányosan az éjszakában.

Az ilyen primitív tájékozatlanság nyelvtanban és gramatikában, főleg utazások idején, még talán közelebb hozza az embert önmagához s gyöngéihez, mint nagyobbszerű tévedései magasabbrendű filológiákban. A szavakkal csak művészileg lehet játszani.

Viszont egy deplaszírt szó fényvetésében olyan nevetséges az ember, mint egy görbe tükörben, mert mégis csak a helyes beszéd az ismérve valamelyes anti aging svájci pástétom állapotnak, idegen emberek ítéletében. Fiatalos könnyelműségem ellenére, aggódva gondoltam, ez első tapasztalataim alapján, jóval súlyosabb komplikációkra a jövőben, holott akkor még csak sejtelmem sem volt, hova visz utam s gyanútlanul csak abba a szőke városba készültem a Szajna partján, amelyről Jászai oly finoman beszélt, oly kecsesen és ritmikusan, mintha versekben beszélne!

A vonat kocogott, train omnibus, az órák lassan múltak, az eső zuhogott, kis anti aging svájci pástétom falvak látszottak bús tüzeik pislogásával homályos mélyekben s apró állomások követték egymást a kalauz kopogó lépteivel a szerelvény mellett, bús baritónjával, amelyen az állomás nevét hirdette az éjben az esőnek s kísértetszerű utasoknak, akik csoszogtak az esőben, s valami kis csengő csilingelt a ház falán szünetlen, mint a lelkiismeret.

SZOMORY DEZSŐ: A PÁRIZSI REGÉNY

Aztán, lassan, későn, sokára, valami távoli tragédiával a láthatáron, az őszi hajnal ébredt olyan felmosott egekre, mint egy üvegtetőzet s úgyszólván fokonként bontogatta színeit, a skarlát s a kénsárga változatoknak olyan legszűzibb kezdetében és árnyalatában, hogy mind e fény e dőlt egeken végig, a világ legelső hajnalának tünt s a sok sudár fenyőfa, mint barbár ifjak csoportja, a sok bokor, repkény s anti aging svájci pástétom virág a réten s a sok tarka tehén mozdulatlanra anti aging svájci pástétom habos patakok mellett, ez mind úgy tünt, első modellnek, a teremtés idejéből!

Leeresztettem az ablakokat s valahogy úgy éreztem, nincs elég tüdőm ezekhez a mélységekhez, hogy nincs elég tüdőm ezekhez a magasságokhoz s elég lelkem ezekhez a mélységekhez, hogy mindezt fölfogjam és megértsem s csodáltam, hogy ilyen törpén, ilyen nyomorultan ebben a fülkében s ebben a train omnibus-ban, még ülni tudok magammal.

Holott éreztem, amit még soha idáig, hogy van valami, valami rejtély, köztem és önmagam között. Már reggel volt, egyedül utaztam s csak úgy voltak útitársaim időnként, egyik állomástól a másikig, mint a villamoson otthon, jó svájciak kialudva s csinosra fésülve s akik nagyrészt a mi fűszereseinkhez hasonlítottak.

Amint könnyedén felhajították tarisznyáikat a hálóba, a fejem fölött, kellő tisztelettel voltak elázott kalapskatulyám iránt és bocsánatot is kértek, ha helyéből kimozdították. A francia határon megint vittem a skatulyát, már kevesebb lelkesedéssel s inkább csak kötelességből, mert a vámon be kellett mutatnom.

A füvek hasznunkra vannak és gyönyörködtetnek, megismerésükkel pedig közelebb kerülhetünk a természethez. Füvek alatt minden korban mást és mást értettek, aszerint, hogyan alakult, változott az emberiség, illetve a különbözo kultúrák viszonya. Volt ido, amikor az ember számára valamennyi növény fontos volt: a Földanya gyermekeiként tartotta oket számon, melyek mindegyike magában hordozta az isteni erot. Az iparosodás, a tudomány és a technika fejlodése alaposan megváltoztatta a viszonyokat: a természethez fuzodo kapcsolatunk meglazult, és ezzel együtt a fogalma is leszukült.

De ezt már, ezúttal zavarok nélkül, nyelvmesteri verzátussággal, mint aki csak az imént volt a szomszédban egy kis filológiáért. Istenem, de hiszen igaz, hogy bizonyos hangulatainkat a szavak varázsa kelti a szívünkben, mégha ezek a szavak nem is sokat jelentenek.

Egy-egy szó olykor csak a határa annak, amit kifejezne s inkább a maga megbékéltető hatását érezteti, mint a tartalma erejét. Ez a korrekt, haute forme-os franciaság e második esetben, puszta polifóniájával s bölcsességével éppúgy megnyugtatott, sőt felüdített s kibékített magammal, mint ahogy az első esetben feldúlt a szileinder szamársága.

Megenyhülten egy immár francia vagónban, ahol a lécekre tüzdelten az ülések fölött, sok mindenféle intő szózatokat és rendszabályokat tanulmányoztam s analizáltam nyelv- és mondattanilag, lassanként reménykedő bizakodásom is visszatért szívembe és megviselt cilinderskatulyámat, ébredő képzettársulásokkal, már több rokonszenvvel néztem.

Le is vettem a magasból, ki is nyitottam, a kalapot kiemeltem, először francia földön s először jómagamnak! Belülről is megnéztem szeretettel s a bélése fehér selymén egy egész medaillon-szöveghez tapadtam, a kalapos nevéhez, a Váci-utcához, a házszámhoz és Pesthez egy szívalakú rajzban s mindezt a szívet annál közelebb éreztem a szívemhez, minél inkább úgy volt, hogy messze elszakadok tőle!

Alkohol 🥴

Minden emlékem sajgott, minden múlt napom, órákra s percekre osztva visszahangzott azokkal az átható sugalatokkal a maguk javára, egy idegen világban s magam körül, idegen tájakban, ahol a vonatom gurult. Ez már a honvágy titkos mérge volt, ami indult bennem, keserű hazavágyódásom finom gyökérképzése, ami indult s azzá a rettenetes betegséggé lett tizenhét esztendőn át, amit a anti aging svájci pástétom úgy anti aging svájci pástétom helyesen, hogy azt mondják: mal du pays, mert hasonlóképpen ezt is anti aging svájci pástétom és soha semmit jobban!

Mit tudtam akkor! Mi sejtelmem volt e határállomáson, egy-egy lámpással az őrházak frontján, mi sejtelmem ama tragikus Mühlhausennél, ahová még nem álmodtam akkor szegény kis szomorú katonatisztemet! De amikor az estében végre, ugyancsak ismeretlen rádióhullámokon, már Párizs zúgott elém az éjben s távoli máglyasorai felé az égen, a train omnibus mint egy ünnep felé gurult: már megint hittem, már megint szerettem, már megint az voltam teljes lelki épségemben, halálos fiatalon s a kalapskatulyámmal, aki a Váci-utcán Jászaival franciául beszélgettem!

Nem mult egy perc s ezer izzó lila gömbbe érkeztünk, egy zajos végtelenben. Nem mult egy perc s a cilinder a fejemen volt, gavallérosan féloldalra csapva! Igy léptem ki a perrónra, ábrándok hercege s mint főúri inasa önönmagamnak, kis bőröndömmel a kezemben. Ha nem is volt valami nagy kedvem hozzá, mégis illőnek találtam, hogy kitünő hazánkfiát, Türr István tábornokot felkeressem a Mikszáth levelével.

FONTOS INFORMÁCIÓK

Meg kell vallanom, hogy leszámítva báró Fejérváry Gézát, akihez a legmélyebb hála és kegyelet érzése fűz és Szurmay Sándort, aki családom barátja, sohasem vonzódtam tábornokokhoz. A napoleoni hadjáratokkal lezajlottnak véltem a nagy kapitányok korát, s mivel e kort Hugo Viktor egyrészt megénekelte, másrészt jó magam szakítottam az osztrák hadsereggel: az egész epopoia, ahogy a régi görögök mondták, lezárult számomra.

Nem kérkedem e szakítással, mert nagy ára volt mint minden szakításnak s anti aging svájci pástétom szerelemnek az életben. De aki úgy bírálna szabadságvágyakat s lobogó fantáziákat egy tizennyolcéves koponyában, valami szatócsmorál szempontjából, az csak maradjon boldog a maga tudatlanságában.

Aki tájékozottan s barátsággal ítél, még az is legföllebb ha azt a relatív via ferrata extreme suisse anti aging pillanthatja meg, amiben részünk van e földön.

Bizonyos lelki dolgokat csak úgy szabad vizsgálni alázattal s főként irgalommal, mint ahogy az egyháziak vizsgálják, megilletődve s tisztelettel a legsúlyosabb vétkeket is, mert ezek a vétkek, sajnos, az ember szívét teszik.

Renan inkább szökevény vagy öngyilkos lesz, amint írja, semhogy katona legyen. Ha nem is vagyok Renan, holott igyekszem, viszont nem is voltam az a dezentor sem soha, aki a Szigligeti Ede népszínművének hőse. De már nem magyarázok s nem boncolgatok e ponton, hisz mindezt más helyeken bőven kifejtettem meglehetős regényesen is, holott lelki búvárlatokkal, ahogy főleg önmagamnak tartoztam mindezzel.

Amit erkölcsiekben cselekszik az ember, végérvényesen a maga útján s a maga világában, azért súlyosan megfizet, sajnos, s ha csakugyan úgy fordul, anglia ránctalanító krém önszántából, törvény s szabály ellen, azt már a sorsa határozta az emberrel s itt nincs joga senkinek semmihez, csak éppen a szánalomhoz, ami viszont lelki emelkedettség dolga.

Ha ma lehet erről, évtizedek multán, ilyen könnyedén beszélni, ez nem azt jelenti, hogy mindig lehetett. A dolgok mulandók, hála isten! Boldog az, akinek még futja az időből, hogy egy nap csak amúgy elfütyöréssze, amit szenvedett. Szóval, hogy Türr Istvánhoz menjek, szegény fejem, ama vitéz ezer marsalai legvitézebbjéhez, egyenest a Világtörténelemnek menjek! Az igazság az, hogy a magam szerény anti aging svájci pástétom történetét se bírtam, amint önmagamnál viziteltem.

Érzékeny tavaszában, húszéves korával, rendszerint már egész öreg az ember s igazi ifjúsága csak úgy jön meg az idővel. Az élet során, a hosszú évek, az ideiglenes évek, ahogy a teológusok mondják, észrevétlen lesiklanak hónapokra, hetekre, napokra, órákra s percekre osztva s mindezt egy szép napon, úgy látja az ember, távoli virágzással, mult nyarak hervadtságában, mint egy mesteri tájképet finom másolatban.

Finom, igaz, s épp amiért ilyen finom, már nem az többé, ami az eredeti volt, s mégis vonzó, sőt! Ezzel szemben az ifjúság még nem lát transzponálva semmit, amint csak önmagát bámulja önnönmagába zárva, s beleüti az orrát a legtávolabbi csillagokba is. Rögtön, az első percekben, első párizsi napjaim, mint a malomkövek szakadtak rám s amint így ültem, idevarázsolva első szállásomra, egy kis hotelszobába, a rue Mazagran-on, amint így ültem négy fal között a köztársasági elnök arcképével a falon, önmagamba omlottam össze ez első rohamommal Párizs ellen, hogy mégis csak katonailag szóljak.

Nincs annál keserűbb dolog a világon, mint amikor az ember boldogtalanságát, húszéves korában, egy köztársasági elnök szemléli a falról. Még megjárja egy király, egy monarcha, egy XIV. Lajos például, aki egy feudális világban isteni jogánál fogva néz el fönségesen, a havasok cukorsüvegéről, nyomorult emberi tömegek fölött.

De hogy egy tetszésszerinti alak, a beérkezése pretenziójával meredjen az emberre, mint a demokrata uralom top anti aging gyógynövények a bőr számára parvenüje, mikor valamivel kevesebb szerencsével éppúgy itt ülhetne ő is, négy fal között, csak épp egy másik arcképpel a falon: ez valami borzasztó, akárhogy tiszteljük is a tekintélyeket.

Soha kínosabb tanum nem volt a magam keservéhez. Egy kis kutyát nem adtam anti aging svájci pástétom a világért, vagy egy kis madarat egy kalitkában, aki dalol. Csak a kereszténység zsenije találta ki azt az egyetlen portrét, ami méltó könnyekhez s fájdalomhoz, mikor az igazi szenvedőknek Krisztust mutatja a kereszten.

Hogy Türr Istvánhoz menjek!

Fizessen kevesebbet minden nap.

A magam körébe zárva, önönhősiességemmel, valami olyan sajátságos rémületet éreztem, amilyet a marsalai ezer sohasem érzett, ezt merem mondani, s amint itt láttam anti aging svájci pástétom s magam körül a vágyaimat beteljesedve s az álmomat megvalósulva, amint szóval itt láttam magamat Párizsban, s nem a trénnél, ahová beválasztottak, majdnem elájultam a kínos gyönyörűségtől!

Úti élményeim füzérén, amint átfonta a szívemet apró képsorozatával, riadtan követtem bizonyos friss újoncok sugárzó figuráit az innsbrucki hegyek alján, ahol e zengő fiatalokat mint egy panorámában láttam utoljára a vasúti kocsim ablakából, völgyeken és réteken át, ahogy mind mentek és bevonultak, gázolva a füvet s maguk is virágosan, őszi virágok között!

Valami hűtlenség érzésére, amit anti aging svájci pástétom éreztem idáig, homályos anti aging svájci pástétom még homályosabb ösztönökbe keverten, hanyatt-homlok rohant bennem s keresett mit!? Odalenn az utca végén, a Bonnes-Nouvelles nyilt felhasadva, rohanó embermasszáinak hangyatömegére s az őszi alkony egei alatt, narancstavak sugárzásába ázva, százával tértek be Párizsba ötös- és hatosfogatok dübörgőn s ostorpattogással, távoli lóversenyekről!

S e társaskocsik mentén, megrakva néppel a zsivajban s a fényben, félmeztelen rohantak zord rikkancsok, mint a távfutók, színes papírjaik hírnökségével s zajokon s dübörgéseken túl, ijesztő szájakkal és fogsorokkal a fényben, üvöltötték a Résultat-ákat, kótára szedett dallamosságokkal.

anti aging svájci pástétom

Ez mind zúgott és harsogott, az egész úttest napesti forgatagja a porban, s ez mind kivetett magából, mind kivetett magasra, messze, a magam idegen bánatával s gurult tova a Bonnes-Nouvelles-en s a boulevardokon végig, a faburkolat visszhangosságán, ez mind gurult a maga másik életével, tulajdon életével, egész Párizs, ami zúgott és élt!

Elsodorva, valahogy a szék karfáján ültem, ahogy nyugtalan helyzetében rendszerint ül az ember, még kínosabb bizonytalanba. Fogom-e bírni, anti aging svájci pástétom mint egy hajóroncson, lehet ezt bírni, éveken át? Csakugyan szóltam? Kihez is szóltam? Rendíthetetlen, az elnök csak nézett a falról, az arcképnek ezzel a sivár közönyével, amelynek nincs egy szemrebbenése.

Azt hiszem, hozzá szólhattam, hogy ilyen szívtelenül nézett. Mégis, ha mennék Türrhöz, gondoltam, s már indultam is, hogy reagáljak, s már keresgéltem egy jobb nyakkendőt s kivettem a szekrényből Buckingham-like cilinderemet!

Már fontolgattam sok képzeteim során, sok puskapor és harci zaj visszhangján, miről fogok beszélni s mit kérdezni a sok csatákból!

De már az első dobpergésre, ami felhangzott fantáziámban, úgy visszaroskadtam magamba és már az első marsalai vitézségére a többi ezer közül, oly rettenetes zokogásba fúltam, hogy keserű fölzendülésem, csak intonálva, már messze túltett minden olasz trombitán! Ha meg is fogadtam, hogy nem analizálok, mégis apróra szedném, a rezgése rezgésével a további hanghullámok és megcsuklások rejtélyes keservét, oly kifürkészhetetlen sugallatokkal s kótafejekkel keverten majdnem húsz esztendő nyomoráról s a sorsomról ami önmagára ismert, hogy ezer marsalai, ha ez mind összefogna, nem tudott volna sírni így!

S így dőltem az este elé, az ablakom üvegéhez.

COVID-19 védőeszközök 😷

Odahaza, ebben az órában, gondoltam, már mennek a színházba Az utca világos s a Pannonia mellett, a Nemzeti Színház két villanygömbje ég. Vajjon mit játszanak? Nyilván az Ember tragédiájá-t, állapítottam meg, magányosan, az ablakomban.

S elnéztem a magasból egy távoli világba, mely elé az estéli egekből mind sötétebb függöny szállt. Az ember nem hinné, hogy hat az Ember tragédiája Párizsban, a rue Mazagran-on, egy kis hotelszobában, Jászai Marival az Éva szerepében s akiért odavan az ember. Sokáig nem fogom látni. Talán soha többé nem fogom látni.

És csak álltam az ablakban és csak álltam. S ezen az este már nem mentem el Türrhöz, a csatákba. Két rokonom lakott ebben a Hotel Mazagran-ban, két fiatalember szakállal, à la parisien, - unokatestvéreim, ha merem bevallani.

anti aging svájci pástétom

Míg otthon éltek, mint obskúrus bankfiúk, alig láttam őket. Magasabbrendű szellemi munkásságom Pesten, az átlagos foglalkozástól eltérő kalandosságom a költészetben s a zsurnalisztikában, nagy életem a parlamentben, mint riporter s a színházban, mint cherubin, rég eltereltek egy más világba, nagyon messze e profán rokonságomtól.

Leszámítva a szalkaiakat, akik földmíves emberek s mesebeli gyermekkorom múlhatatlan emlékei voltak, nem is frekventáltam soha távolabbi atyafiakat. De e két párizsi fiatal e percben, magányosságomban s viszontagságaimban, két vezéregyéniség presztizsével hatott. E kettő közül, e Hotel Mazagran-ban, főként a Miska nevezetű érdekelt, - a Schlésinger Miska, ha meg merem mondani. Védikus életkód anti aging szülők gyermeke, már egy éve lakott Párizsban s az A.

Nagy cég, híres cég a gabonabizományban, sándorpáli tekintéllyel, holott Adego-ra rövidítve üzleti tájszólással a párizsi piacon s egy olyan gavallér cégfőnökkel az irodákban, aki a Rotschild veje volt! A másik mazagrani fiatalember, a Gyuluska nevezetű, szerényebb származással s anyagiakkal, még csak bontogatta szárnyait, Gyuluska!